Pálos Trend

Szeretet vallás

2007. március 30. 23:00 - fanattikus

Aranyos barátaim – Éjszakai széplelkek!

Senkinek se legyen kétsége afelől, hogy most zajlik csak igazán, csúcsra járatva a magyarság elleni koncepciós genocídium.
Mindenünnen azt folyatják a liberálisok és a szocionisták, hogy a kereszténység ócska, idejétmúlt és tarthatatlan.
Ami részint indokolt is, mert ha a Vatikánban bíborosok hada csak így és ekképpen tudnak csak megnyilvánulni II. János Pál halála óta, ahogyan azt teszik, akkor ott mélyről jövőbb a rothadás, mint sem, hogy egy kézlegyintéssel túltegyük rajta magunkat.
Jöjjön is itt mindjárt egy frissen jegyzett pápai álláspont, arról, hogy tulajdonképpen hogyan is vallanak védett csuhásaink a pokolról, mint hely…színről.

A pokol valóban létezik

Ejnye.
Ha mindezen magyarázat azoknak szól, akik mostanság koptatják templomaink padjait, akkor úgy reménytelen a megújhódás, ahogyan az is, hogy megtisztuljon a kereszténység SZELLEM és ÉGE (szellemisége!) a judeaizmus szemenszedett hazugságaitól.
Főként, azért súlyozom így és ekként ezeket, mert a „keresztes” hadjáratok vérözönében összemosódott zsidó-keresztény hitiparnak semmi, de semmi köze nincs az élethez!!!
Ellenben a magyarok őskeresztyén hitével és vállalásaival, ami számunkra a tibeti , eqvádori aranylemezekbe rótt HŰ…s…ÉG kinyilatkoztatásain túl a néplélekbe is bele lettek oltva.
…de MIÉRT is mondom mindezt?!
Azért mert mindannyian érezzük, hogy ez a XVI. Benedek által képviselt apostoli anyaszentegyház úgy humbukk, ahogyan van.
Eleve milyen az az anyaszentegyház ahol a szentháromságban nincs megemlítve az anya…
Eleve mi az, hogy apostoli?...
Amikor is szent királyaink mindahányan APOSTOL királyok voltak.
Akkor kik ezek az apostoli bíborban és lilában pompázó alig vánszorgó kirakat trottyok?
Ezek lennének ISTEN földi helytartói?
Ugyan már. Szemfényvesztés az egész.
Ezért is esett jól Tóta W. Árpád gyalázkodónak szánt szösszenete.
Lám…

Kénkő újratöltve

Erre jött a PÁLOS TREND válasza Tóta W. Árpádnak:
Totyikám! - Te ugródeszkának hívnád! - a következő lét, vállalt formavilágához mely éppúgy lehet figuratív és látható mint az itteni; - vagy teljesen "amorf" és láthatatlan.
Az "amorfot" itt általunk nem definiálható, szókészletünkkel nem kifejezhető tartományban próbáld elképzelni.
Amúgy vallásoktól függetlenül ez a fekhely mindenkinél létezik.
Mivel a Te közelítésed eleve vetített valami gyerekkori lelki sérülésből fakadóan, kérlek kezeltetésedig ne nagyon "osszad" nagy nyilvánosság előtt, mert az 1 én "direkt" hitetlensége csak nyalja az "ÉG" öveket, de nem érti a TEN tényét!
Ez ugyan esetedben kissé sokknak hathat, de nem ez a baj hidd el...; -mintsem inkább az, hogy nem akarsz hazatalálni.
...különben csak kérned kell - és megadatik...:))
Bizony.
Csak kérnünk kéne és megadatna.
…de nem.
Mi nem kérünk, nem kérdezünk, hanem megszokásból mint az újságárushoz! - járunk abba a hideg, dögunalmas templomba.
…de, hogy miért is hideg és dögunalmas?!
Mert a LÉLEK…JELEN…LÉTE - száműzve lett azáltal, hogy az ANYÁT kiiktatták a szentháromságból.
Így aztán több száz éve úgy vetjük a keresztet, mint buzi bárokban a cigánykereket.
Az atyának, a fiúnak és a szentléleknek nevében.
Éppen ezért és nem csak ezért hullaszagú, lelketlen és kihalt az egykor oly VIRÁGZÓ
és teremtő erővel megáldott SZERETET VALLÁSUNK, amikor is szent királyaink egyetlen szavára törtek elő források, omlottak le hegyek, születtek ködfelhők és csaptak le villámok.
Ellenben, MA vesse össze minden drága hallgatóm az eddigi életében, hogy a súlykolt dogmák valóságossága hányadán is áll valójában azzal a kis belső hanggal, ami mindig feszengve cipelte eme testét, - ezekbe a lelketlen templomokba, ahol a hittel egyetemben mindennek HŰLT helye van!
S ha még ezek után is vallásgyalázóként tűnhetnék a szemükben, akkor arra kérem önöket, hogy aludjanak RÁM.
…mert Magyarországon még a fő szakadék is: RÁM.
RÁ-hoz, RÉ-hez a ragyogó NAPhoz meg ki-ki találjon oda úgy, ahogy eddig nem tette, mert nem nevezte nevén a KERESZT, KÖR… VALLOTTjait!!!
Az ATYÁnak, az ANYÁnak, a FIÚnak és a SZENT LÉLEKnek nevében.

Jóccakát!
- és köszönöm, hogy ismételten csak hallgattak…
…meghallgattak...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://palostrend.blog.hu/api/trackback/id/tr498251430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.