Pálos Trend

Biográf

2015. január 05. 12:42 - fanattikus

A Jó Isten küldött minket, hogy verejtékesre táncoltassuk a hazug világot, kilométerkövet rakva a Trend Dance műfajával- 2001 rekkenő nyarán léptünk a színre, az új évezred tiszteletére.
A rendet, mint olyat, megbontották, így lett Trend! a lelke mindennek. Pálos Trend.

Mivel új kell a régi helyett, de régi nélkül nincs kikelet, az ősök hagyatékát tarsolyunkban hordozva, véghez viszünk egy szívtiszta trendszerváltást. Nem laza köteléket alkotunk, hanem egy s éget. Hisszük, s tudjuk, hogy egységben az erő.

 "A legendák földjén" tűzkeresztség hallgatóinknak ahhoz, hogy tudják és tartsák is meg az értéket. Érték-trendünkben a valóságosnak tűnő látszatvilág mindenféle formáját képviseltetjük. Így vonul fel zenekaron belül az isteni erő az ördögivel, angyali a földivel. Eme szerepjátékban az erők megtestesítését magunk vállaltuk magunkra az alapítók: TŰZ, VÍZ, FÖLD, LEVEGŐ és a MINDE(n)T átható: SZER.ELEM.

Javarészt profi és kísérleti zenészekkel fuzionálunk, akik karrierféltésből csak "puszival" és a steksz miatt smakkolnak ránk, percekre persze. Így a csapat, az ország egyetlen olyan zenekara, mely nem alakult, hanem folyamatosan alakul. Ezért bármikor szívesen vesszük és segítjük, ha bárki ránk kattanva, megpróbál minket.- no + magából kihozni, istenlénye lengéseit, IGENléseit!

Misztikus, ezoterikus tájék ez, melynek varázsa nem csak a dús levegőjű őszinte magyar szövegkörnyezetből, az éles fény-árnyék kontrasztokból, vagy a vad mennydörgéssel, villámlással járó szintetizátoros viharokból ered; egy legendás nép kultúra bölcsője ez a vidék, a Kárpát-medence, melynek nyomai lépten-nyomon felbukkannak.

Így az lehet a hallgató érzése, hogy ezekben a dalokban az ősmúlt (szkíta-szittya-hun-maghar vérvonal), a múlt és jelen szétválaszthatatlanul összekapcsolódtak.
Ezt a benyomást csak erősítik a dalokban nyüzsgő rébuszos szavak-mondatok, amelyek egy az egyben most érkeztek a szellemvilág hajóin. Mi is felkapaszkodtunk egy ilyen hajóra, melynek vitorlájába az égi ige ihlet szelét foghattuk be. Ezzel a széllel járunk a világok között oda és vissza.

Még szerencse, hogy az átjárás a világok közt csak attól függ, hogy ki mennyire tudja kitárni a szívét. Velünk a folyamatos átjárás biztosított.

A bejegyzés trackback címe:

https://palostrend.blog.hu/api/trackback/id/tr377043663