Lobban a láng és lebben a fátyol,
Szívemben ég, szememben táncol.
Legyen a NŐM a világban bárhol,
Törékeny lénye, magához láncol.

Hopp ez a Nimfa, olyan mint a hinta,
Ide-oda mozgat, belevisz a jóba.
Ringathat, HAT, hatos fogat,
összehordok, hetet, havat.
és avatatlan arra kér:
- Légy enyém egy SZŐNYEGÉRT!

- Ki ez a lány, hogy csak így, köttetik-e frigy?!

Vagyok mint a NAPok, egyre megy,
kezdettől fogva itt minden EGY!!!

- és avatatlan arra kér:
- Légy enyém egy SZŐNYEGÉRT.

Várjál haver, kitalálom.
Ő az a lány aki az álmom!
Szánom, bánom, hogy nem előbb jött el,
Szívembe nyilat nem előbb lőtt el,
De mindennek a dacára,
rátakarok a pacára.

Mert vét ki vet, de nem arat.
Partra vetett hal "vagy" GÁT mi átszakadt?.

De, de hittem, de attól féltem,
Halott, dedet dédelgettem.
Pedig nem.

Hitem szülte lételemem!

.és avatatlan arra kér:
Légy enyém egy szőnyegért!

- Ő lenne a lelkem őre,
Egyszerűen szépek szépe?!

- Úgy van komám, ráhibáztál.
Nem hiába áztál, fáztál.

- Ez volt álmom iskolája,
családi fészkem, háza tája.

- Ki mint él, úgy ítél.
Nem hittél, hogy elmúlt a tél.

Fák adták a szőttesét.
AVARSZŐNYEG, mi mit sem ér.

Itt ez a lány, aki korokon át,
Vitte magán a HAZA batyuját.
Úgy meg hatott.
Utat mutatott.

- Hé haver! A szőnyeg itt hever.

Fák adták a szőttesét.
AVARSZŐNYEG, mi mit sem ér,
ha szíved, HAZA, sohase tér!