Imádom bűbájos, szűzi világod,
icipici kerted, Szivárványod.
Maradok is örökre e gémes kutas tájon,
Hölgykoszorúd övez, szívemen s a számon.

Csak így megy ez. Hidd el!
Ízt az ízbe, parazsat a tüzes vízbe!
Bízd a szívedre, darazsat a díszbe!
Szózat a keserűségbe!

Ezért jöttem érted, ide tűz tüzem.
Itt hajlik elém, a bús szomorú fűzem.
Ami leviszi a lázad, ha öleled a törzsét,
és íziben rakod, csak rakod, máglyába a rőzsét.

Beadnák azt is, hogy az egész is fél,
de higgyétek el, az áldozat él!

Isten adta Fényfiú,
megmutatta, hogy a kiút,
ha az ember, megszeret,
szép testben egy szép lelket.

A LÉTünk örök, az ÉLET szakasz,
áruló mind, ki ellen szavaz!
Minekutána annak előtte,
Búgja el a gerlice!

Szirmait bontja a jégvirág,
ki is nyílik a HÉT VILÁG.
Ezért kiáltsd, teli torokból:
Fényből vagy
nem csak homokból!

ÉGI MÉNek földi helye,
így rendeltetett eleve.
Most, hogy minden körbe járt,
szív a szívre rátalált.

És
az utolsó kenetet a "fejekben",
tömjén adja helyettem!

ÉGre mutató millió ujjunk az,
Angyalokkal egy követ fújunk:
Jézus itt jár - vízen és a Földön,
hogy végre a fény már, tündököljön.

Létünk örök az élet szakasz
Áruló mind ki ellen szavaz,
Minekutána annak előtte,
Búgja el a gerlice!

No, no, no, no Júda,
Buda. Buda. Buda. Budapest.
No, no, no, no Bjúda,
Buda. Buda. Buda. Budapest.

Angyali Szent Korona,
Magyarország Királya!
Emellé tán, Atilla is jár.

MA is élő, faktum: Király!
Király! Király! Király! Király!
Szemhéj mélyre, bilincsbe zár.

Na most aztán, akik bambán bután,
lépni is lusták a táltosok nyomán,
idejük lejárt és hogy, hogy nem,
nincs pótszék a mennyekben!
Megadtam mindent, de kérek cserébe,
ültessetek növényt, égetett cserépbe,
Tüzet a vízbe, mesét E mesébe,
magot a tárba, csíkot a ruhára.