Nevezd nevén a névtelent,
hogy egyben pillantsd a végtelent!
Pásztorbotban az írott fámát:
Kozmosz rejti a vallomását.
Hátam közepét én magam is látom,
a csodákat megteszem nem is igen várom.
Lelki fénnyel boldogsággal,
kapaszkodó szalmaszállal!
Mint amuroknak lékem a jégben,
úgy vagy létem, az oxigénem,
mert úgy vagy génem az oxigénem,
mint amuroknak lék a jégben.
Ha csíp is a csalán azt azért teszi,
hogy ember legyen aki megszereti.
A kiütést ami ha irritál is,
hajadnál fogva szabadon visz.
Ellenszélben a szembeszéllel,
megvallom én szembeszéddel,
ha csíp is a csalán azt azért teszi,
hogy ember legyen, aki megszereti!
Kérlek arám az évkörökön,
körbe ölelj, mindörökkön.
Lelki fénnyel, sóhajtással,
kapaszkodó szalmaszállal!
