Már megint az a tucatik ember,
lett meg véve - egy tál lencsével,
aki mögöttem ágált, tőrrel öklelt,
csapdának gallyat, mással tördelt...
Hú, hú! - mily, kétségbe ejtő
ha a rejtő erdőn kívül,
nincs is itt a sejtő -
áldott Apostol, Szarvas partjáról,
mocsári tölgyek, lombos otthonából!
Amidőn a magból, a szívem alatt,
úgy, ahogy a hegyből szurdok szakadt,
kivált az élet és szól a dal,
így lesz igaz, örök diadal!
