MAGYARORSZÁG SZERELMESEI és FELSZABADÍTÓI

E világ közepe

2007. február 23. 23:00 - 100% Flat Earth

Kedves kis kézen húzók – éjszakai széplelkek!

Hogy mitől is hasad a kárpit?
Többek közt attól, hogy Magyarország EGY és oszthatatlan.
Bárminemű látszat - ezt az isteni igazságot hívatott eltéríteni és elhitetni, hogy Magyarország csonka, népessége fogy.

Mindeközben csonka az András és fogy a hold.
Az is csak bizonyos fázisokban…- és csak úgy látszik!
Amikor Gellért püspököt legörgették eme dombról, azért tették, mert ellenségeink értették, és merőben gyakorolták a mágia sötétebb felét.
Így kaphatott akkor és ott Gellért püspök legurításával GELLERT a magyar ÜDVtörténet; - azon vérzivataros időszaka, amikor is valójában a kollaboráns zsidók lepaktáltak a megszálló hatalmakkal és szisztematikusan leromboltatták velük a MAGYAR kegy és szent helyeink csillagközi épületegyütteseit.
Tették ezt azért, hogy a világuralmi törekvéseiket Ők maguk gyakorolhassák a világ közepéről.
Nem is sejtették, hogy ez csak azon beavatottaknak letétemény, akik vérvonal szerint is a JÓISTEN… LE…származottjai.
Régen a „SZAR, SZÁR” királyt jelentett és takart.
Ezért SZÁR…mazunk azóta is!

Vannak még olyan egyedek és egyvelegek is persze, akik jönnek, meg mennek, de azok nem származnak hanem „kiválasztottak” egy program keretében, ami program, mint utóbb kiderült, kudarcot vallott…
Ráadásul olyan külső beavatkozások alapján módosultak embernek látszó jövevényeknek, amik hála a TEREMTŐ BÚRÁNAK! - külső jegyeikben örökre kirívóvá és felismerhetővé teszi őket a JóIsten népével szemben!
Olyan királyt és királyi vérvonalat pedig, aki a földanya (SÁR! és SÁRA!) uralkodója, körbe ölelője, óvója…- meg nem találni csak az URALon innen…- ama csillogó közben - a CSALLÓ KÖZBEN, ahol is a Föld a Holddal ütközött.

Időben azért nem helyezem el ezt a gyönyörű aktust, ami a megtermékenyítés napja volt, mert nem akarom, hogy szakértők materialista gyülevésze kezdjen értelmetlen számításokba és az azt követő okfejtésekbe.
Azért vagyok ily következetes ebben a témakörben, mert rühellem, ha materialisták a lélek rejtelmeit fejtegetik „mineközben” mindent tagadnak, ami isteni.
Ez az aktus és megtermékenyítés pedig akkoron és azóta, is! - a világok mindegyikében az egyik
legemlékezetesebb és legszentebb NAP volt.
Ugyanis LÉTRE jött az őserő gén zónája (erogén zónája!) vagyis a FÖLD ANYA - MAG zátonya,
azaz: a MAGZATA!

Ez az isteni MAGZAT az a PÓLUS, amin még napjainkban is, azóta is: DOBOG a KŐ!
Nos, innen szökken azóta is szárba a földkerekség összes ISTENkirálya.
Ide született Nimród is.
Ide született Jézus is.
Ide született Attila is.
Ide született Mátyás is.
…és ide született KOPULA is,
akinek színre lépése közelebb van,
mintsem azt gondolnánk.
De ez mán talán nem is olyan szokatlan,
ha valaki hétről-hétre velünk tart
és tudja: hogy – MI -VAN!
a Világ közepében!
Ezúttal is köszönöm megtisztelő figyelmüket és lélek jelen létüket: Velem.

Jóccakát!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://palostrend.blog.hu/api/trackback/id/tr248246522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása