"VÉ-GÉN" éget, aki úgy béget: -
Ezen az Égen, ahogy elnézem,
a halál ölel, tél melegében.
És se korán, se későn,
de úgy hasad a hajnal,
...hogy várva-várva,
szúr: agyon a NAP hal!

Ha hagyod a férget, mérget hinteni,
tudjál magadnak nemet is inteni.
Ellenben ha besokalltál,
jusson eszedbe, ami úgy fáj...

...ami úgy fáj, mint az - az álom,
amit gyilkosok írtak:
Szabadlábon!!!

Sárgul a levél, őszül a határ,
a reggeli köd bevonja már...
A gyenge napsugár lassan tör át rajta,
arany az ezüstöt MA bíborra marja.

Képtelen képek úsznak el az égen,
fátyolos felhők szültek meg régen.
Mint ahogy ez sem emberi érdem,
alázattal megyek hozzád el Én, térden.

Azon a napon a NAP kikötőben,
Szerelmünk érik gyümölccsé: épen!
A képtelen képek festménnyé lesznek,
S a maszatos részek a semmibe vesznek...

Ha minden mozog, a csillag sem állhat.
Az csal meg, akit áthat az ájtat.
Dülledt szemű, raccsoló pöszék,
akik melléknévből csinálnak igét.

Ingerkedve az idegbeteggel,
aki közszemlén is "mán-mán" fegyver.
...de fegyvernek látszó tárgyaink,
még így sem lőhetik le álmaink.

Álmunk szőttese, pedig épp olyan erős,
mint szívünkben rejlő igazi hős.
Aki még olykor akkor sem látszik,
ha tettével dicsekszik egy idegen másik.

Jársz pacákkal, ki tudja "hány-nyal"?
Nem eggyel... - százzal.
...de egyik gyatrább, mint a másik...
Addig lovag, míg rád nem mászik.

Mire "mennél" Ő már nincs ott.
Éppen, hogy csak nyomot hagyott.
Ízig-vérig nadrág, zakó.
Elment, mint az utolsó metró.

How are you? Vak varjú?!
Ez sem volt egy de ja vu.

How are you? Vak varjú?!
Ez sem volt egy de ja vu.

Úttalan utakon, foggal, körömmel,
meglepett némi nemi örömmel,
de klimaxon túl az óperencián...
...csak nem hatott a cián!
Úgy vágok bele egy kapcsolatba,
ha már nem akad fent a varratokban.

Már megint az a tucatik ember,
lett meg véve - egy tál lencsével,
aki mögöttem ágált, tőrrel öklelt,
csapdának gallyat, mással tördelt...

Hú, hú! - mily, kétségbe ejtő
ha a rejtő erdőn kívül,
nincs is itt a sejtő -
áldott Apostol, Szarvas partjáról,
mocsári tölgyek, lombos otthonából!

Amidőn a magból, a szívem alatt,
úgy, ahogy a hegyből szurdok szakadt,
kivált az élet és szól a dal,
így lesz igaz, örök diadal!

Köszönet és hála a Jó Istennek, hogy itt élhetünk a világ közepén, Magyarországon; - az Atyának, az Anyának és a Fiúnak nevében, akit áthat a Szentlélek! Köszönet Nimródtól, Jézuson át, Angyali Szent Koronánkig minden ŐS és HŐS magyarnak, aki úgy él és tesztestben és lélekben egyaránt, ahogyan azt a TEREMTŐ ISTEN vezényeli öröktől fogva. Köszönet Őrangyalainknak, Szüleinknek, Testvéreinknek, Feleségünknek, Férjünknek, Gyermekeinknek, Szeretteinknek, Barátainknak és fele barátainknak önzetlen és kitartó bátorításukért a világok mindegyikében...   "Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar!"

Sokára jött el ez az idő,
mikor kedvére ríhat a nagy hideg KŐ,
s felszabadulva a Magyar szellem,
kerékbe töret; - aki nem volt jellem!

Ennek okán a heti hét járat,
mérget hozott, fogát a halálnak!
Így lett ebből a méregfog fúga,
ami a poklukat gójokba oltja!

...De lassan a testtel a nagy mellénnyel,
hisz a könnyes szemek is másként látnak:
HARA(n)GOT a  haranglábnak!

Gyújtópontban a tűz is szűz,
lángja, langa táncba fűz.

Ez az, ami a finnugor átkot úgy oldja,
mint bosszús istent a NAP kiszúrja.

Azt is bánom már, hogy eleddig
tudásunk uralta, bigott hit,
amit adoptált régészek,
vetettek elénk készpénznek.

Csak egy pillantás...
Meztelen a király, kíntornász.
A hamis történész is:
idegen, hazug, de menekült is.

Torkomon áll s lenyomná...
...de kóser e az, mi véres?
Hősies, erős népemtől,
lopta a földet élményből.

Nem lehet az övé, éppen ezért
áldozatot játszik a bőrömért.
Mivel a bőröm örökké szép volt,
ISTEN öröme - körmömben fél hold.

Magunkért égünk a gyú'pontban,
szent fáklyaként e szeretett honban.
Utam a kútban, fokról - fokra,
önkontroll. Tűz!!! Pontról - pontra.

Szívem első aortája,
hozzád fut el szűk helyen.
Te éltettél egész éjjel,
maradj ma is én velem.

Téged hívlak, invitállak,
mint nagy vizek, hatalmas jéghegyet.
Tengerként már azt kívánom,
hogy könnyeidben só legyek.

Só lennék a könnyeidben,
szó lennék a könyveidben.
.és lám, lám, lám,
elnémul, szám.
S nem látom a két szememtől,
szerelmed a könnyeidtől.
Ihlet tán.
rímelsz rám!

Add szerelmed oh, dal daliám,
őrizz engem, légy velem.
Féltett kis kincseimmel,
bőrödben égjen: fém jelem.

Jöjj, oltalmazz! Csókolj szájon!
Üss egy csapásra - két legyet.

Téged hívlak, invitállak,
mint kredenc fiók a késhegyet.

Farizeus bál van a kultúrházban,
gyilkosok játszanak álruhában.
Azt színlelik immár,
csaknem 200 éve,
hogy nem Mi vagyunk, nem Mi,
Nimród király népe.

Axióma, ősi rege,
tűz a kereszt alvadt vérre,
mielőtt még rád tör a frász,
tudd, hogy őriz:
tej, vaj, szeráf.

Rád olvadok, mint viasz a kőre,
e kép filigrán és kókusztej a bőre,
s inkább pihe, fedi le, mint szőre,
amint fuvallom esztelen, pőre...

Imigyen viszont, megbök a láma,
kinek e földön, tarka az álma.
S lám-lám, korán elámulok,
amint az álmán meglódulok:

Peruban élek, élek s virulok,
korán kélek, kélek s pirulok.
amikor háton, megláttalak.
Szerelem támadt, buzgár, patak.

Perui élet, az igazi élet.
A szerelem éltet, mi gyümölccsé érett!
Ámor nyila, mámor lila.
Úgy itat át, hogy nélküled soha.

Most azonnal, most vagy soha.
Add meg magad, két karomba.
Csillog is ezen és túl e világon.
Lelkünk tükre, könny kupolákon.

Inspirálsz, Te szép, kreol, pici, tubi,
lelkünk, mint két fürge lufi,
felszáll az indigó kék égre,
holdnak, pöttyös köpenyébe.

Onnan, ahonnan sima a táj,
szeretet dombján simul a lány.
Onnan, ahonnan mindenki érkezett,
szép szavakhoz is kellett - az ékezet.

Onnan, ahonnan a Szülő föld is térkép,
az állatövi anya jegy, csupa lépték.
Ahonnan a kisdeded is álom,
TAMANA dal szól, égi hárfákon.

Éppen azért, mert minden nap ünnep,
nyomtalanul el, semmi sem tűnhet.
Vagy ha netán szerelmet vallasz,
és minden hangot, abszolút hallasz!

Amiből nem jut már temérdek,
a szépen csengő; - igaz beszédek:
elvektől a nyelvig, alkartól a kardig.

Ha halkan is súgod a szeretet szavát,
sokkal könnyebb, ha veled a család:
ONnantól az ÉNig, kőzettől a kézig.

Pont ott sarkon - fordul a világ,
ha együtt húzzuk a búgócsigát:
kezdettől a végig, nem kell! - tol a mégig.

Ha sok van, de tudod a kevesek baját,
minden rendben, ha görbül az ág:
íjjal lőni bakra, túlontúl galád.

Ha halkan is súgod a szeretet szavát,
sokkal könnyebb, ha veled a család:
ÉNEKtől a génig, végzettől a létig.

Fütyülöm a dalt, amit úgy kell fújnod majd:
mint Szél Úr Fia a combok közében,
hűs csóktól ; - a legszebb szemérem.

Fütyülöm a dalt, amit úgy kell fújnod majd:
mint Szél Úr Nője a mellény zsebben,
rab sem lehet! -; már ennél szebben.

Szeretted nevét -, foglald imába,
mielőtt más - hajt, idegen igába.
Innen eminnen - az Óperencián,
ahol nem hat - a hétre cián!

Minden embernek - van hibája,
mégis a másikat - így imádja.
...és most figyelj - dúdoljuk együtt,
altató dalunk - a gyermeki üdvöt:

Kacska ring-ring, ringat az álom,
meskete él és felleg a várunk,
az ihlet - angyali sóhaj,
tiszta vízzel, pirult kenyérhaj.

Ring-ring, ringat az álom,
meskete él és felleg a várunk,
az ihlet - angyali sóhaj,
tiszta vízzel, pirult kenyérhaj.

Kérlek ne szégyelld, hogy ilyen tiszta vagy,
hámozott almaként - bízd rám magad.
...és most figyelj, dúdoljuk halkan,
altató dalunk - tünde mosolyban:

Ring-ring, ringat az álom,
meskete él és láng a világunk,
az ihlet - az árvalányhaj,
fénylő testben, éteri óhaj.