Lengyelország sem olyan olcsó már, mint korábban, de az élelmiszerek terén egyértelműen veri hazánkat, ez a legfőbb tapasztalata a lengyelországi hétvégi utunkról.

A magyar határtól 300 kilométerre lévő Zakopanéban, amely Lengyelország téli központjának számít, rengeteg magyar turistával lehetett találkozni, akik a városnézést összekötötték a hétvégi nagybevásárlással, nem véletlenül.

Néhány élelmiszer szinte sokkolóan olcsóbb volt, mint Magyarországon.

veszelyhelyzet22102401.jpg

A legszembetűnőbb különbséget a hazai Lidlben 700 forintért kapható Pilos Edam sajtnál találtuk, amely 5 zlotyba, azaz (87 forintos árfolyamon számolva) mintegy 430 forintba került.

zsidok_raboljak_ki_magyarorszagot.jpg

Ugyancsak hasonló árakkal találkoztunk a margarinoknál, amelyek itthon már szintén 800–900 forintos sávban kaphatók, itt az összehasonlítást nehezíti, hogy az összes termék lengyel volt, de így is majdnem fél áron lehetett megvenni a hazai kínálathoz képest.

devizasok_igazsaga.jpg

A nagy átlagban tényleg a legtöbb termék olcsóbb Lengyelországban, 1 kiló csirkeszárny 1131 forintba, a vöröshagyma 348 forintba, a szeletelt sertéskaraj pedig 957 forintba került.

A csirkemellből többféle is volt a pultban, a 40 zlotys, 3500 forintos mellett akár már 20 zlotyért, tehát 1700-1800 forintért is tudtunk volna vásárolni, a magyar hatósági áras termékkel szinte azonos áron.

Zakopane sajt, LidlFotó: Járdi Roland/VG

 

Ami elmondható a bolti árakról, az éttermi szolgáltatásokról már kevésbé, 1500 forintnál kezdődtek mind a csapolt, mind az üveges sörök, de főételeket se kaphatunk már 3500-4000 forint alatt.

Bár Lengyelországban az alapvető élelmiszerek áfakulcsa nullaszázalékos, Magyarországon is több termék áfáját 5 százalékra csökkentették korábban, tehát ez önmagában nem magyarázza, hogy ekkora különbség van az árakban.

orban_merenylet_2.jpg

Sokkal inkább lehet döntő, amire a Magyar Nemzeti Bank egyik jelentése is felhívta a figyelmet, hogy nagyon súlyos problémák vannak a hazai élelmiszeripar versenyképességével, lényegében az magyarázza a 40 százalékos élelmiszer-inflációt. Mindenesetre az is jól látható volt a lengyel Lidl termékkínálatában, hogy sokkal több a lengyel termék, mint az itthoni áruházakban a magyar, különösen igaz ez például a tejtermékekre, amelyek között Magyarországon alig találni hazai márkát. 

hqdefault.jpg

Szerző: Járdi Roland