Jársz pacákkal, ki tudja "hány-nyal"?
Nem eggyel... - százzal.
...de egyik gyatrább, mint a másik...
Addig lovag, míg rád nem mászik.

Mire "mennél" Ő már nincs ott.
Éppen, hogy csak nyomot hagyott.
Ízig-vérig nadrág, zakó.
Elment, mint az utolsó metró.

How are you? Vak varjú?!
Ez sem volt egy de ja vu.

How are you? Vak varjú?!
Ez sem volt egy de ja vu.

Úttalan utakon, foggal, körömmel,
meglepett némi nemi örömmel,
de klimaxon túl az óperencián...
...csak nem hatott a cián!
Úgy vágok bele egy kapcsolatba,
ha már nem akad fent a varratokban.

Már megint az a tucatik ember,
lett meg véve - egy tál lencsével,
aki mögöttem ágált, tőrrel öklelt,
csapdának gallyat, mással tördelt...

Hú, hú! - mily, kétségbe ejtő
ha a rejtő erdőn kívül,
nincs is itt a sejtő -
áldott Apostol, Szarvas partjáról,
mocsári tölgyek, lombos otthonából!

Amidőn a magból, a szívem alatt,
úgy, ahogy a hegyből szurdok szakadt,
kivált az élet és szól a dal,
így lesz igaz, örök diadal!

Gyújtópontban a tűz is szűz,
lángja, langa táncba fűz.

Ez az, ami a finnugor átkot úgy oldja,
mint bosszús istent a NAP kiszúrja.

Azt is bánom már, hogy eleddig
tudásunk uralta, bigott hit,
amit adoptált régészek,
vetettek elénk készpénznek.

Csak egy pillantás...
Meztelen a király, kíntornász.
A hamis történész is:
idegen, hazug, de menekült is.

Torkomon áll s lenyomná...
...de kóser e az, mi véres?
Hősies, erős népemtől,
lopta a földet élményből.

Nem lehet az övé, éppen ezért
áldozatot játszik a bőrömért.
Mivel a bőröm örökké szép volt,
ISTEN öröme - körmömben fél hold.

Magunkért égünk a gyú'pontban,
szent fáklyaként e szeretett honban.
Utam a kútban, fokról - fokra,
önkontroll. Tűz!!! Pontról - pontra.

Szívem első aortája,
hozzád fut el szűk helyen.
Te éltettél egész éjjel,
maradj ma is én velem.

Téged hívlak, invitállak,
mint nagy vizek, hatalmas jéghegyet.
Tengerként már azt kívánom,
hogy könnyeidben só legyek.

Só lennék a könnyeidben,
szó lennék a könyveidben.
.és lám, lám, lám,
elnémul, szám.
S nem látom a két szememtől,
szerelmed a könnyeidtől.
Ihlet tán.
rímelsz rám!

Add szerelmed oh, dal daliám,
őrizz engem, légy velem.
Féltett kis kincseimmel,
bőrödben égjen: fém jelem.

Jöjj, oltalmazz! Csókolj szájon!
Üss egy csapásra - két legyet.

Téged hívlak, invitállak,
mint kredenc fiók a késhegyet.

Farizeus bál van a kultúrházban,
gyilkosok játszanak álruhában.
Azt színlelik immár,
csaknem 200 éve,
hogy nem Mi vagyunk, nem Mi,
Nimród király népe.

Axióma, ősi rege,
tűz a kereszt alvadt vérre,
mielőtt még rád tör a frász,
tudd, hogy őriz:
tej, vaj, szeráf.

Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Segítsd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi, csillag ösvényen!

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ameddig élünk, magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha,
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha!

Keserves múltunk - évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, a labanc rabigált.
Jussunk e honban, magyar-székelyföldön
Szabad hazában éljünk boldogan!

"Ne hagyd magad, mert arról kódulsz,
hogy földön futsz és sírva koldulsz,
Pedig, mindenért mi a tenyeredben
meg van írva: Szeretetben!"

Ki tudja innen merre visz a végzet
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát királyunk itt vár a te néped,
Székely nemzeted, Kárpát-bérceken.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Háborgó szélben, zúgó tengeren,
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Édes Szűz Anyánk könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet,
Jussunk e honban, magyar-székelyföldön
Szabad hazában éljünk boldogan.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Haláligában meggyötörten él,
Szemünk a korbács százszor eltalálja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Nevezd nevén a névtelent,
hogy egyben pillantsd a végtelent!
Pásztorbotban az írott fámát:
Kozmosz rejti a vallomását.

Hátam közepét én magam is látom,
a csodákat megteszem nem is igen várom.
Lelki fénnyel boldogsággal,
kapaszkodó szalmaszállal!

Mint amuroknak lékem a jégben,
úgy vagy létem, az oxigénem,
mert úgy vagy génem az oxigénem,
mint amuroknak lék a jégben.

Ha csíp is a csalán azt azért teszi,
hogy ember legyen aki megszereti.
A kiütést ami ha irritál is,
hajadnál fogva szabadon visz.

Ellenszélben a szembeszéllel,
megvallom én szembeszéddel,
ha csíp is a csalán azt azért teszi,
hogy ember legyen, aki megszereti!

Kérlek arám az évkörökön,
körbe ölelj, mindörökkön.
Lelki fénnyel, sóhajtással,
kapaszkodó szalmaszállal!

Hölgyem kérem, mondja ki nevét,
- hadd látom tiszta, őzike szemét.

Hölgyem kérem, súgja bánatát,
- reptesse fölém, óh - haj zuhatagát.

Hölgyem kérem, adja meg címét,
- hadd érezzem frissen, földieper ízét.

Hölgyem kérem, adja meg a számát,
- hadd vegyem éppen, földről le a lábát!

Akárhogy is nézem hidd el, kurta ez a tény,
horgonyláncon futott felénk, hirtelen a fény.
Dobbantottam hármat a hófehér lóval,
körülöttem csend fakasztott fel, fogadott a szóval.

Hölgyem kérem, olvasom az ajkát,
- hadd nyomjam rá az éj lehelet párát.

Hölgyem kérem, nyújtsa föl kacsóját,
- hadd váltsam valóra, hős szerelmes álmát.

Imádom bűbájos, szűzi világod,
icipici kerted, Szivárványod.
Maradok is örökre e gémes kutas tájon,
Hölgykoszorúd övez, szívemen s a számon.

Csak így megy ez. Hidd el!
Ízt az ízbe, parazsat a tüzes vízbe!
Bízd a szívedre, darazsat a díszbe!
Szózat a keserűségbe!

Ezért jöttem érted, ide tűz tüzem.
Itt hajlik elém, a bús szomorú fűzem.
Ami leviszi a lázad, ha öleled a törzsét,
és íziben rakod, csak rakod, máglyába a rőzsét.

Beadnák azt is, hogy az egész is fél,
de higgyétek el, az áldozat él!

Isten adta Fényfiú,
megmutatta, hogy a kiút,
ha az ember, megszeret,
szép testben egy szép lelket.

A LÉTünk örök, az ÉLET szakasz,
áruló mind, ki ellen szavaz!
Minekutána annak előtte,
Búgja el a gerlice!

Szirmait bontja a jégvirág,
ki is nyílik a HÉT VILÁG.
Ezért kiáltsd, teli torokból:
Fényből vagy
nem csak homokból!

ÉGI MÉNek földi helye,
így rendeltetett eleve.
Most, hogy minden körbe járt,
szív a szívre rátalált.

És
az utolsó kenetet a "fejekben",
tömjén adja helyettem!

ÉGre mutató millió ujjunk az,
Angyalokkal egy követ fújunk:
Jézus itt jár - vízen és a Földön,
hogy végre a fény már, tündököljön.

Létünk örök az élet szakasz
Áruló mind ki ellen szavaz,
Minekutána annak előtte,
Búgja el a gerlice!

No, no, no, no Júda,
Buda. Buda. Buda. Budapest.
No, no, no, no Bjúda,
Buda. Buda. Buda. Budapest.

Angyali Szent Korona,
Magyarország Királya!
Emellé tán, Atilla is jár.

MA is élő, faktum: Király!
Király! Király! Király! Király!
Szemhéj mélyre, bilincsbe zár.

Na most aztán, akik bambán bután,
lépni is lusták a táltosok nyomán,
idejük lejárt és hogy, hogy nem,
nincs pótszék a mennyekben!
Megadtam mindent, de kérek cserébe,
ültessetek növényt, égetett cserépbe,
Tüzet a vízbe, mesét E mesébe,
magot a tárba, csíkot a ruhára.

Ez az a Haza, ez az a Hon,
ahol a világ titka vagyon.
Trend honol itt a föld szívében,
a Hármas-barlang közelében.

Ezredek óta, húz haza hazám,
magyarok lakta, Kárpátok alján,
Dobogó kövek, hűs peremére,
hévízi források, lágy melegébe!

A napokban is él még Dobszerdán,
zengve zeng a nép ajkán:
Egy hely van csak ezen a világon,
hol testvér segít a testvérpáron!

Egyszer volt, hol nem volt,
nyomokban a tündér
némán szólt:

Tudni akarod hogy,
áll az ország sorsa,
Nézd meg az ég alatt,
van e még széna!
Mert ha nincsen vagy rosszul áll,
árulóid hada, sorban áll.

Véredre mennek, mert a létük, semmi.
A bűnüket mind, ránk akarják kenni!
Egy befaló falás, még annyi se,
jutott a jóból a szívükbe,

Holott a halott földi virágok,
ugyanúgy várják a túlvilágot.

Süvítő szél, szelte szét,
Lehel Kürtje zöngését.
Derékba törette a kíntorna,
mintha a kín, rím volna?

Nevettess meg, szerettess meg
EGYÜTT
váltjuk a Világot meg!

Erdő mélyén CSENDországban
a FÁK között a boldogság van.
Ha rezdülnek lombok, ágak,
Mintha IMÁT suttognának!

Nevess és szeress!
Annyira jó,
ha, ha, ha.
Rád fordul a NAPraforgó.

Annyira jó hajó, ha jó a cél.
Palack orrú Delfin kísér,
nyílt vizeken, tengereken,
tükröződő fellegeken.

Volna vala, a HALAK hava.
Ezt őrizvén, néma IMA:

Elevenen vele, Vele, vele, vele.
Elevenen ELEVEN, Elevenen ÉL!
Elevenen ÉLve, ÉLve ELEVEN.
Elevenen ELEVEN, Elevenen ÉL!

Szó. Szó. Szó. Szó, AMI Szó.
Szól a szív, AMI, oly-oly JÓ.

Hisz nélküle, mint a JEGENYE FA sor.,
Határt őrzök, határon TÚL!!!

Nélküle, mint a jegenye FA sor,
Határok közt, határon túl!!!