Vidd hírét az igazaknak,
a harc nélküli harcosoknak!

Pá...pá...
noha néha fáj, fáj,
éled már e táj, táj.

Ha akad is és váj, váj,
te SZER ELEM szállj, szállj!
Kifakult arcok, szíveken a karcok:
hovatovább sarcok,
vadidegen "Swarczkopf"?!

Könnyek könyve a MÉN országban:
MANDRAGÓRA nyílik a sír hantjában.

Lépést nem hallattatnak,
csusszannak és másznak.
Azon vannak, hogy
házat csennek:
meztelen csigáknak!

Egyszer csak így egymagamban,
ablakot tártam a csillagokra.
Rá is jöttem, hogy velem élnek,
Magyar honban a százszorszépek.

Azt búgták az angyalok is,
hogy földön OK az asszonyok hisz,
előttük térdel, aki nem tud járni,
szőrös szívet borotválni.

Túl a derengő köd szitákon,
Nimfák vésnek az arcvonáson.
Sellők súgják hét oktávon:
- Fegyver e tor; - vagy karmolás nyom?!

Túl a derengő köd szitákon,
ecset pamacsol szivárványon.
Sellők súgják hét oktávon:
- Pehely e tüll; - vagy a vallomásom?!

Szellik a szellőm, a szeleburdi,
szeretne, szerte beletúrni...
Asszonyom varázs függő kertjébe,
a hétrét csavart hajfürt szélébe.

Nem voltam még itten, odaát voltam.
Fentről láttam mindent: nyomodat a hóban.
Kemencénk, pipáló füstcsíkját e térben,
anyai öröm, könny csínját; - tenyérben.

Új ezred év fagyos telén tetted,
ahogy fohászod - felém rezegtetted;
- és MI azóta EGY az EGYben,
szívverésre érzünk mind a ketten.

Édes JÓ Anyám, köszönöm szépen,
hogy érve, megérve "E" létre jöhettem!
Általad, benned, foganni meg... s élni.
Szeretni, szeretni. Sohasem félni.

Szívvel, lélekkel választottalak ki Téged,
hogy tudva tudjam fújni, ÉGI IGÉket,
Általad, benned, foganni meg... s élni.
Szeretni, szeretni. Sohasem félni.

Nem volt pénzem a vonatra.
Feladtam magam csomagba,
mert magamban voltam,
hason...mással,
Féltve őrzött ARC,
RÁNC dúlással!

Ámbátor, olykor, TÉNY szer,
ALFÁN kopogom le: HÉT szer!
Százszorszépem, száz szép énjét,
Csillagszemed, csillagfényét.

Hiten túl, TUDÓM van: ITTEN,
Egyedül TE vagy:
TE vagy az ISTEN!

...no, meg az ANYAFÖLD rengést a Földekben,
Mennydörgést a Mennyekben!

Hál'a Isten, foszláncos a felhő.
A NAP küllő is, kellőképpen át jő.
S eme, jövevény lényi szenvelgés,
száműzi messze a száműzetést.

Ide, ahol nem éber a stréber.
Nem sötétkék a született néger.
...és URAM bocsá' - mégis,
szalutál ehhez a HO - LÉG is.

"VÉ-GÉN" éget, aki úgy béget: -
Ezen az Égen, ahogy elnézem,
a halál ölel, tél melegében.
És se korán, se későn,
de úgy hasad a hajnal,
...hogy várva-várva,
szúr: agyon a NAP hal!

Ha hagyod a férget, mérget hinteni,
tudjál magadnak nemet is inteni.
Ellenben ha besokalltál,
jusson eszedbe, ami úgy fáj...

...ami úgy fáj, mint az - az álom,
amit gyilkosok írtak:
Szabadlábon!!!

Sárgul a levél, őszül a határ,
a reggeli köd bevonja már...
A gyenge napsugár lassan tör át rajta,
arany az ezüstöt MA bíborra marja.

Képtelen képek úsznak el az égen,
fátyolos felhők szültek meg régen.
Mint ahogy ez sem emberi érdem,
alázattal megyek hozzád el Én, térden.

Azon a napon a NAP kikötőben,
Szerelmünk érik gyümölccsé: épen!
A képtelen képek festménnyé lesznek,
S a maszatos részek a semmibe vesznek...

Ha minden mozog, a csillag sem állhat.
Az csal meg, akit áthat az ájtat.
Dülledt szemű, raccsoló pöszék,
akik melléknévből csinálnak igét.

Ingerkedve az idegbeteggel,
aki közszemlén is "mán-mán" fegyver.
...de fegyvernek látszó tárgyaink,
még így sem lőhetik le álmaink.

Álmunk szőttese, pedig épp olyan erős,
mint szívünkben rejlő igazi hős.
Aki még olykor akkor sem látszik,
ha tettével dicsekszik egy idegen másik.

Jársz pacákkal, ki tudja "hány-nyal"?
Nem eggyel... - százzal.
...de egyik gyatrább, mint a másik...
Addig lovag, míg rád nem mászik.

Mire "mennél" Ő már nincs ott.
Éppen, hogy csak nyomot hagyott.
Ízig-vérig nadrág, zakó.
Elment, mint az utolsó metró.

How are you? Vak varjú?!
Ez sem volt egy de ja vu.

How are you? Vak varjú?!
Ez sem volt egy de ja vu.

Úttalan utakon, foggal, körömmel,
meglepett némi nemi örömmel,
de klimaxon túl az óperencián...
...csak nem hatott a cián!
Úgy vágok bele egy kapcsolatba,
ha már nem akad fent a varratokban.

Már megint az a tucatik ember,
lett meg véve - egy tál lencsével,
aki mögöttem ágált, tőrrel öklelt,
csapdának gallyat, mással tördelt...

Hú, hú! - mily, kétségbe ejtő
ha a rejtő erdőn kívül,
nincs is itt a sejtő -
áldott Apostol, Szarvas partjáról,
mocsári tölgyek, lombos otthonából!

Amidőn a magból, a szívem alatt,
úgy, ahogy a hegyből szurdok szakadt,
kivált az élet és szól a dal,
így lesz igaz, örök diadal!

Köszönet és hála a Jó Istennek, hogy itt élhetünk a világ közepén, Magyarországon; - az Atyának, az Anyának és a Fiúnak nevében, akit áthat a Szentlélek! Köszönet Nimródtól, Jézuson át, Angyali Szent Koronánkig minden ŐS és HŐS magyarnak, aki úgy él és tesztestben és lélekben egyaránt, ahogyan azt a TEREMTŐ ISTEN vezényeli öröktől fogva. Köszönet Őrangyalainknak, Szüleinknek, Testvéreinknek, Feleségünknek, Férjünknek, Gyermekeinknek, Szeretteinknek, Barátainknak és fele barátainknak önzetlen és kitartó bátorításukért a világok mindegyikében...   "Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar!"

Sokára jött el ez az idő,
mikor kedvére ríhat a nagy hideg KŐ,
s felszabadulva a Magyar szellem,
kerékbe töret; - aki nem volt jellem!

Ennek okán a heti hét járat,
mérget hozott, fogát a halálnak!
Így lett ebből a méregfog fúga,
ami a poklukat gójokba oltja!

...De lassan a testtel a nagy mellénnyel,
hisz a könnyes szemek is másként látnak:
HARA(n)GOT a  haranglábnak!

Gyújtópontban a tűz is szűz,
lángja, langa táncba fűz.

Ez az, ami a finnugor átkot úgy oldja,
mint bosszús istent a NAP kiszúrja.

Azt is bánom már, hogy eleddig
tudásunk uralta, bigott hit,
amit adoptált régészek,
vetettek elénk készpénznek.

Csak egy pillantás...
Meztelen a király, kíntornász.
A hamis történész is:
idegen, hazug, de menekült is.

Torkomon áll s lenyomná...
...de kóser e az, mi véres?
Hősies, erős népemtől,
lopta a földet élményből.

Nem lehet az övé, éppen ezért
áldozatot játszik a bőrömért.
Mivel a bőröm örökké szép volt,
ISTEN öröme - körmömben fél hold.

Magunkért égünk a gyú'pontban,
szent fáklyaként e szeretett honban.
Utam a kútban, fokról - fokra,
önkontroll. Tűz!!! Pontról - pontra.

Szívem első aortája,
hozzád fut el szűk helyen.
Te éltettél egész éjjel,
maradj ma is én velem.

Téged hívlak, invitállak,
mint nagy vizek, hatalmas jéghegyet.
Tengerként már azt kívánom,
hogy könnyeidben só legyek.

Só lennék a könnyeidben,
szó lennék a könyveidben.
.és lám, lám, lám,
elnémul, szám.
S nem látom a két szememtől,
szerelmed a könnyeidtől.
Ihlet tán.
rímelsz rám!

Add szerelmed oh, dal daliám,
őrizz engem, légy velem.
Féltett kis kincseimmel,
bőrödben égjen: fém jelem.

Jöjj, oltalmazz! Csókolj szájon!
Üss egy csapásra - két legyet.

Téged hívlak, invitállak,
mint kredenc fiók a késhegyet.

Farizeus bál van a kultúrházban,
gyilkosok játszanak álruhában.
Azt színlelik immár,
csaknem 200 éve,
hogy nem Mi vagyunk, nem Mi,
Nimród király népe.

Axióma, ősi rege,
tűz a kereszt alvadt vérre,
mielőtt még rád tör a frász,
tudd, hogy őriz:
tej, vaj, szeráf.