Rád olvadok, mint viasz a kőre,
e kép filigrán és kókusztej a bőre,
s inkább pihe, fedi le, mint szőre,
amint fuvallom esztelen, pőre...

Imigyen viszont, megbök a láma,
kinek e földön, tarka az álma.
S lám-lám, korán elámulok,
amint az álmán meglódulok:

Peruban élek, élek s virulok,
korán kélek, kélek s pirulok.
amikor háton, megláttalak.
Szerelem támadt, buzgár, patak.

Perui élet, az igazi élet.
A szerelem éltet, mi gyümölccsé érett!
Ámor nyila, mámor lila.
Úgy itat át, hogy nélküled soha.

Most azonnal, most vagy soha.
Add meg magad, két karomba.
Csillog is ezen és túl e világon.
Lelkünk tükre, könny kupolákon.

Inspirálsz, Te szép, kreol, pici, tubi,
lelkünk, mint két fürge lufi,
felszáll az indigó kék égre,
holdnak, pöttyös köpenyébe.

Onnan, ahonnan sima a táj,
szeretet dombján simul a lány.
Onnan, ahonnan mindenki érkezett,
szép szavakhoz is kellett - az ékezet.

Onnan, ahonnan a Szülő föld is térkép,
az állatövi anya jegy, csupa lépték.
Ahonnan a kisdeded is álom,
TAMANA dal szól, égi hárfákon.

Éppen azért, mert minden nap ünnep,
nyomtalanul el, semmi sem tűnhet.
Vagy ha netán szerelmet vallasz,
és minden hangot, abszolút hallasz!

Amiből nem jut már temérdek,
a szépen csengő; - igaz beszédek:
elvektől a nyelvig, alkartól a kardig.

Ha halkan is súgod a szeretet szavát,
sokkal könnyebb, ha veled a család:
ONnantól az ÉNig, kőzettől a kézig.

Pont ott sarkon - fordul a világ,
ha együtt húzzuk a búgócsigát:
kezdettől a végig, nem kell! - tol a mégig.

Ha sok van, de tudod a kevesek baját,
minden rendben, ha görbül az ág:
íjjal lőni bakra, túlontúl galád.

Ha halkan is súgod a szeretet szavát,
sokkal könnyebb, ha veled a család:
ÉNEKtől a génig, végzettől a létig.

Fütyülöm a dalt, amit úgy kell fújnod majd:
mint Szél Úr Fia a combok közében,
hűs csóktól ; - a legszebb szemérem.

Fütyülöm a dalt, amit úgy kell fújnod majd:
mint Szél Úr Nője a mellény zsebben,
rab sem lehet! -; már ennél szebben.

Szeretted nevét -, foglald imába,
mielőtt más - hajt, idegen igába.
Innen eminnen - az Óperencián,
ahol nem hat - a hétre cián!

Minden embernek - van hibája,
mégis a másikat - így imádja.
...és most figyelj - dúdoljuk együtt,
altató dalunk - a gyermeki üdvöt:

Kacska ring-ring, ringat az álom,
meskete él és felleg a várunk,
az ihlet - angyali sóhaj,
tiszta vízzel, pirult kenyérhaj.

Ring-ring, ringat az álom,
meskete él és felleg a várunk,
az ihlet - angyali sóhaj,
tiszta vízzel, pirult kenyérhaj.

Kérlek ne szégyelld, hogy ilyen tiszta vagy,
hámozott almaként - bízd rám magad.
...és most figyelj, dúdoljuk halkan,
altató dalunk - tünde mosolyban:

Ring-ring, ringat az álom,
meskete él és láng a világunk,
az ihlet - az árvalányhaj,
fénylő testben, éteri óhaj.

A Bëlga együttes kívánsága végre-valahára teljesült: linkbróker kollégánk boldogan osztja meg Önökkel a magyar nemzeti hip-hop stílust képviselő kiváló együttes oldalának URL-jét, amit egy apró matricáról lesett le.

A designra a piros, vörös, pipacs, tűz, vér és #FF0000 színű alapra való zölddel írás, illetve a "minden oldal egy JPEG" megoldás a jellemző, ami esztétikailag és technikailag egyaránt perfekt, bár kissé hiányoljuk a nemzeti trikolór felhasználását.

A legnagyobb élményt természetesen a dalszövegek nyújtják; Geszti Péter stílusában jelennek meg Grespik László gondolatai, némi aktuálpolitikai felhanggal:

A létünk örök, az élet szakasz,
Áruló mind, ki ellen szavaz!
Minekutána annak előtte,
Búgja el a gerlice!

Az együttes oldalán sajnos nincs hanganyag, de aggodalomra semmi ok, a Székely Himnusz remixe - hamisítatlan audió horror - máshonnan letölthető.

linkbroker.hu: atmann

Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Segítsd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi, csillag ösvényen!

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ameddig élünk, magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha,
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha!

Keserves múltunk - évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, a labanc rabigált.
Jussunk e honban, magyar-székelyföldön
Szabad hazában éljünk boldogan!

"Ne hagyd magad, mert arról kódulsz,
hogy földön futsz és sírva koldulsz,
Pedig, mindenért mi a tenyeredben
meg van írva: Szeretetben!"

Ki tudja innen merre visz a végzet
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát királyunk itt vár a te néped,
Székely nemzeted, Kárpát-bérceken.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Háborgó szélben, zúgó tengeren,
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Édes Szűz Anyánk könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet,
Jussunk e honban, magyar-székelyföldön
Szabad hazában éljünk boldogan.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Haláligában meggyötörten él,
Szemünk a korbács százszor eltalálja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Nevezd nevén a névtelent,
hogy egyben pillantsd a végtelent!
Pásztorbotban az írott fámát:
Kozmosz rejti a vallomását.

Hátam közepét én magam is látom,
a csodákat megteszem nem is igen várom.
Lelki fénnyel boldogsággal,
kapaszkodó szalmaszállal!

Mint amuroknak lékem a jégben,
úgy vagy létem, az oxigénem,
mert úgy vagy génem az oxigénem,
mint amuroknak lék a jégben.

Ha csíp is a csalán azt azért teszi,
hogy ember legyen aki megszereti.
A kiütést ami ha irritál is,
hajadnál fogva szabadon visz.

Ellenszélben a szembeszéllel,
megvallom én szembeszéddel,
ha csíp is a csalán azt azért teszi,
hogy ember legyen, aki megszereti!

Kérlek arám az évkörökön,
körbe ölelj, mindörökkön.
Lelki fénnyel, sóhajtással,
kapaszkodó szalmaszállal!

Hölgyem kérem, mondja ki nevét,
- hadd látom tiszta, őzike szemét.

Hölgyem kérem, súgja bánatát,
- reptesse fölém, óh - haj zuhatagát.

Hölgyem kérem, adja meg címét,
- hadd érezzem frissen, földieper ízét.

Hölgyem kérem, adja meg a számát,
- hadd vegyem éppen, földről le a lábát!

Akárhogy is nézem hidd el, kurta ez a tény,
horgonyláncon futott felénk, hirtelen a fény.
Dobbantottam hármat a hófehér lóval,
körülöttem csend fakasztott fel, fogadott a szóval.

Hölgyem kérem, olvasom az ajkát,
- hadd nyomjam rá az éj lehelet párát.

Hölgyem kérem, nyújtsa föl kacsóját,
- hadd váltsam valóra, hős szerelmes álmát.

Imádom bűbájos, szűzi világod,
icipici kerted, Szivárványod.
Maradok is örökre e gémes kutas tájon,
Hölgykoszorúd övez, szívemen s a számon.

Csak így megy ez. Hidd el!
Ízt az ízbe, parazsat a tüzes vízbe!
Bízd a szívedre, darazsat a díszbe!
Szózat a keserűségbe!

Ezért jöttem érted, ide tűz tüzem.
Itt hajlik elém, a bús szomorú fűzem.
Ami leviszi a lázad, ha öleled a törzsét,
és íziben rakod, csak rakod, máglyába a rőzsét.

Beadnák azt is, hogy az egész is fél,
de higgyétek el, az áldozat él!

Isten adta Fényfiú,
megmutatta, hogy a kiút,
ha az ember, megszeret,
szép testben egy szép lelket.

A LÉTünk örök, az ÉLET szakasz,
áruló mind, ki ellen szavaz!
Minekutána annak előtte,
Búgja el a gerlice!

Szirmait bontja a jégvirág,
ki is nyílik a HÉT VILÁG.
Ezért kiáltsd, teli torokból:
Fényből vagy
nem csak homokból!

ÉGI MÉNek földi helye,
így rendeltetett eleve.
Most, hogy minden körbe járt,
szív a szívre rátalált.

És
az utolsó kenetet a "fejekben",
tömjén adja helyettem!

ÉGre mutató millió ujjunk az,
Angyalokkal egy követ fújunk:
Jézus itt jár - vízen és a Földön,
hogy végre a fény már, tündököljön.

Létünk örök az élet szakasz
Áruló mind ki ellen szavaz,
Minekutána annak előtte,
Búgja el a gerlice!

No, no, no, no Júda,
Buda. Buda. Buda. Budapest.
No, no, no, no Bjúda,
Buda. Buda. Buda. Budapest.

Angyali Szent Korona,
Magyarország Királya!
Emellé tán, Atilla is jár.

MA is élő, faktum: Király!
Király! Király! Király! Király!
Szemhéj mélyre, bilincsbe zár.

Na most aztán, akik bambán bután,
lépni is lusták a táltosok nyomán,
idejük lejárt és hogy, hogy nem,
nincs pótszék a mennyekben!
Megadtam mindent, de kérek cserébe,
ültessetek növényt, égetett cserépbe,
Tüzet a vízbe, mesét E mesébe,
magot a tárba, csíkot a ruhára.

Ez az a Haza, ez az a Hon,
ahol a világ titka vagyon.
Trend honol itt a föld szívében,
a Hármas-barlang közelében.

Ezredek óta, húz haza hazám,
magyarok lakta, Kárpátok alján,
Dobogó kövek, hűs peremére,
hévízi források, lágy melegébe!

A napokban is él még Dobszerdán,
zengve zeng a nép ajkán:
Egy hely van csak ezen a világon,
hol testvér segít a testvérpáron!

Egyszer volt, hol nem volt,
nyomokban a tündér
némán szólt:

Tudni akarod hogy,
áll az ország sorsa,
Nézd meg az ég alatt,
van e még széna!
Mert ha nincsen vagy rosszul áll,
árulóid hada, sorban áll.

Véredre mennek, mert a létük, semmi.
A bűnüket mind, ránk akarják kenni!
Egy befaló falás, még annyi se,
jutott a jóból a szívükbe,

Holott a halott földi virágok,
ugyanúgy várják a túlvilágot.