Ez az a Haza, ez az a Hon,
ahol a világ titka vagyon.
Trend honol itt a föld szívében,
a Hármas-barlang közelében.

Ezredek óta, húz haza hazám,
magyarok lakta, Kárpátok alján,
Dobogó kövek, hűs peremére,
hévízi források, lágy melegébe!

A napokban is él még Dobszerdán,
zengve zeng a nép ajkán:
Egy hely van csak ezen a világon,
hol testvér segít a testvérpáron!

Egyszer volt, hol nem volt,
nyomokban a tündér
némán szólt:

Tudni akarod hogy,
áll az ország sorsa,
Nézd meg az ég alatt,
van e még széna!
Mert ha nincsen vagy rosszul áll,
árulóid hada, sorban áll.

Véredre mennek, mert a létük, semmi.
A bűnüket mind, ránk akarják kenni!
Egy befaló falás, még annyi se,
jutott a jóból a szívükbe,

Holott a halott földi virágok,
ugyanúgy várják a túlvilágot.

Süvítő szél, szelte szét,
Lehel Kürtje zöngését.
Derékba törette a kíntorna,
mintha a kín, rím volna?

Nevettess meg, szerettess meg
EGYÜTT
váltjuk a Világot meg!

Erdő mélyén CSENDországban
a FÁK között a boldogság van.
Ha rezdülnek lombok, ágak,
Mintha IMÁT suttognának!

Nevess és szeress!
Annyira jó,
ha, ha, ha.
Rád fordul a NAPraforgó.

Annyira jó hajó, ha jó a cél.
Palack orrú Delfin kísér,
nyílt vizeken, tengereken,
tükröződő fellegeken.

Volna vala, a HALAK hava.
Ezt őrizvén, néma IMA:

Elevenen vele, Vele, vele, vele.
Elevenen ELEVEN, Elevenen ÉL!
Elevenen ÉLve, ÉLve ELEVEN.
Elevenen ELEVEN, Elevenen ÉL!

Szó. Szó. Szó. Szó, AMI Szó.
Szól a szív, AMI, oly-oly JÓ.

Hisz nélküle, mint a JEGENYE FA sor.,
Határt őrzök, határon TÚL!!!

Nélküle, mint a jegenye FA sor,
Határok közt, határon túl!!!

Esküdj meg az életedre, hogy
nem emelsz kezet a nemzetedre,
mert
TREND lett a lelke mindennek,
Ékköve a kincsemnek.

Itt van az, az idő,
hogy
nem lehet várni, míg a fu kino.
Oda kell tenni, ahol JÓ a JÓ,
Oda kell tenni, ahol HULL a HÓ!

Boldog Özséb remete lángja,
világít a kihunyt kályhákba.
DICSFÉNNYEL a legendák földjén,
Családi tűzhely az itteni törvény!

Hunyadiak nélkül, nincs ma Európa,
Vér teli holddal, ugatna a horda.

MINDENHATÓ a megmondhatója,
hogy
délben itt van az ÓRA mutatója.

Add meg ma is a világnak,
de legfőképp a hazádnak,
hogy magyarok a mi Urunk által,
pálosokkal sorsot vállalj!

KEREK lett az erdő, de Remete a lelke.
Háromszáz év. Nem sok.
Ennyi veszett benne.
Ami rója? A lélek hajója.

Évgyűrűkbe oltva a magyari álmot,
mit ellipszisre toltak a HAZUGSÁGOK.

A szívemben száll a gólyamadár,
mert ott tárul elé a sólyom határ,
szabadon a szó, a szívből szólva,
magadon a só a kézből szórva.

Mert neked süt a NAP!.
- és dübörög a vér.
Ereid falán,
faltól falig ér!

SZÍRIUSZI fényfonal, révbeérő vérvonal.
Olyan pátosz, passzus, ami hangban: basszus!

Itt nemes a küzdés, két vállról,
felállni és tenni és sosem félvállról!

Mert neked süt a NAP!.
- és dübörög a vér.
Ereid falán,
faltól falig ér!

Ettől ÉR a NEVED,
ered el a véred.
Eredeted éred
a véren át meg.

Fák sűrűjétől takarva,
a neszek hangos zajában,
Egymás nevető szeméből,
akár EGY nyitott levélből,
felolvastunk magunknak.
Nem adtunk hangot a hangoknak,
mert SZERelemből értettünk,
ahogy dobolt VÉRerünk!!!

Itt nemes a küzdés, két vállról,
felállni és tenni és sosem félvállról!

Kerestelek LÉLEK,
hogy elmeséljek.
intő példát a jövőre nézve,
Pilisi gránit közébe vésve:

Idegen kéz csak addig nyúzhat,
Míg lim-lom, puttony súlya húzhat.

Ennyi kell!
Ne add fel!
A jég hátán is élni kell!

Lobban a láng és lebben a fátyol,
Szívemben ég, szememben táncol.
Legyen a NŐM a világban bárhol,
Törékeny lénye, magához láncol.

Hopp ez a Nimfa, olyan mint a hinta,
Ide-oda mozgat, belevisz a jóba.
Ringathat, HAT, hatos fogat,
összehordok, hetet, havat.
és avatatlan arra kér:
- Légy enyém egy SZŐNYEGÉRT!

- Ki ez a lány, hogy csak így, köttetik-e frigy?!

Vagyok mint a NAPok, egyre megy,
kezdettől fogva itt minden EGY!!!

- és avatatlan arra kér:
- Légy enyém egy SZŐNYEGÉRT.

Várjál haver, kitalálom.
Ő az a lány aki az álmom!
Szánom, bánom, hogy nem előbb jött el,
Szívembe nyilat nem előbb lőtt el,
De mindennek a dacára,
rátakarok a pacára.

Mert vét ki vet, de nem arat.
Partra vetett hal "vagy" GÁT mi átszakadt?.

De, de hittem, de attól féltem,
Halott, dedet dédelgettem.
Pedig nem.

Hitem szülte lételemem!

.és avatatlan arra kér:
Légy enyém egy szőnyegért!

- Ő lenne a lelkem őre,
Egyszerűen szépek szépe?!

- Úgy van komám, ráhibáztál.
Nem hiába áztál, fáztál.

- Ez volt álmom iskolája,
családi fészkem, háza tája.

- Ki mint él, úgy ítél.
Nem hittél, hogy elmúlt a tél.

Fák adták a szőttesét.
AVARSZŐNYEG, mi mit sem ér.

Itt ez a lány, aki korokon át,
Vitte magán a HAZA batyuját.
Úgy meg hatott.
Utat mutatott.

- Hé haver! A szőnyeg itt hever.

Fák adták a szőttesét.
AVARSZŐNYEG, mi mit sem ér,
ha szíved, HAZA, sohase tér!