Vidd hírét az igazaknak,
a harc nélküli harcosoknak!

Pá...pá...
noha néha fáj, fáj,
éled már e táj, táj.

Ha akad is és váj, váj,
te SZER ELEM szállj, szállj!
Kifakult arcok, szíveken a karcok:
hovatovább sarcok,
vadidegen "Swarczkopf"?!

Könnyek könyve a MÉN országban:
MANDRAGÓRA nyílik a sír hantjában.

Lépést nem hallattatnak,
csusszannak és másznak.
Azon vannak, hogy
házat csennek:
meztelen csigáknak!

Egyszer csak így egymagamban,
ablakot tártam a csillagokra.
Rá is jöttem, hogy velem élnek,
Magyar honban a százszorszépek.

Azt búgták az angyalok is,
hogy földön OK az asszonyok hisz,
előttük térdel, aki nem tud járni,
szőrös szívet borotválni.

Túl a derengő köd szitákon,
Nimfák vésnek az arcvonáson.
Sellők súgják hét oktávon:
- Fegyver e tor; - vagy karmolás nyom?!

Túl a derengő köd szitákon,
ecset pamacsol szivárványon.
Sellők súgják hét oktávon:
- Pehely e tüll; - vagy a vallomásom?!

Szellik a szellőm, a szeleburdi,
szeretne, szerte beletúrni...
Asszonyom varázs függő kertjébe,
a hétrét csavart hajfürt szélébe.

Nem voltam még itten, odaát voltam.
Fentről láttam mindent: nyomodat a hóban.
Kemencénk, pipáló füstcsíkját e térben,
anyai öröm, könny csínját; - tenyérben.

Új ezred év fagyos telén tetted,
ahogy fohászod - felém rezegtetted;
- és MI azóta EGY az EGYben,
szívverésre érzünk mind a ketten.

Édes JÓ Anyám, köszönöm szépen,
hogy érve, megérve "E" létre jöhettem!
Általad, benned, foganni meg... s élni.
Szeretni, szeretni. Sohasem félni.

Szívvel, lélekkel választottalak ki Téged,
hogy tudva tudjam fújni, ÉGI IGÉket,
Általad, benned, foganni meg... s élni.
Szeretni, szeretni. Sohasem félni.